Frida Kahlo élete és művészete

A facebookon terjed ez a játék, hogy festőktől ajánljunk képeket. Ez valahogy ráirányított a figyelmemet a kedvencemre Frida Kahlo, mexikói festőnőre.  Élete és munkássága már évekkel ezelőtt magával ragadott, de a pár éve Bécsben meglátogatott Frida Kahlo kiállítás csak mélyítette az érdeklődésemet. Kahlo hihetetlen sokoldalú volt, képei különböző korszakokba sorolhatóak, valamint a művészetében nagy szerepet játszó életesemények alapján különböző témákat dolgoz fel, ezek közül néhányat ragadok ki, mutatok be részletesebben, illusztrálva képekkel és önéletrajzi eseményekkel.

Művészeti berkekben ritkaság, hogy egy nő teljes mértékben kibontakozhasson, Kahlonak ez mégis sikerült. Kortársai talán híresebbnek tartották, jobban elismerték Frida férjét (üvegplafon, ismerős…), a nála 21 évvel idősebb Diego Rivérát Az utókor már inkább csak a művésznőt csodálja, akinek élete és művészete szorosan összefonódik. Ennek a különleges összefonódásnak oka, hogy a Fridát 18 éves korában végzetes, egész életére kiható baleset érte. A villamos, amelyen utazott összeütközött egy busszal, és a baleset következtében a fiatal Frida gerinsérülést szenvedett, hónapokig fűzőt kellett viselnie. A fájdalmak végigkísérték életét, nehezen mozgott, idősebb korában pedig tolószékbe kényszerült.

Az egészségügyi nehézségek egyébként is egész életét végigkísérték, kiskorában gyermekbénulást kapott, egyik lába deformálódott. Talán emiatt is viselt szívesen nadrágot, és hosszú szoknyákat. A nép hagyományokhoz való visszanyúlás nemcsak művészetére, hanem öltözködésére is jellemző volt a fennmaradt fotók tanúsága szerint. Élén szímek, nagy minták, hajkoronába font textiliák, ősi időket idéző hatalmas ékszercsodák. Ez mind ő volt.

Frida Kahlo művészetére is  jellemző az élénk színek használata, mely kapcsolatban áll a számára oly fontos már említett mexikói hagyományos művészet szeretetével. Képeire valamilyen mértékben jellemző a szürrealizmus, az álomszerű képek, de szimbólumai nem elrugaszkodottak, általában könnyen megfejthetőek, valamely életszakaszához kapcsolódnak. 

Addig festményeken soha meg nem jelent női létet kapcsolódó témákat is megjelenít; vetélését például, amely feldolgozhatatlan traumaként vetett sötét árnyékot később életére. (A repülő ágy című 1932-es festmény).  Az említett festményen egy kiszolgáltatottan nő fekszik, de megjelenik a magzat képe is, medencecsont, házából előbújó csiga is. Fennmaradt, hogy a tragikus vetélés után anatómiai könyveket is beszerzett, hogy a vásznon megjelenő embriót minél élethűbben ábrázolhassa

A törött gerinc (1944) című festmény is példázza, hogy a művésznő egyik ihletője saját betegsége, fizikai- lelki fájdalmait is megindítóan naturalisztikusan jeleníti meg a vásznon.

Életművén végigvonulnak az önarcképek is. Balesete után szüleitől festéshez szükséges felszereléseket kapott, hogy enyhüljön ágyhoz kötöttségéből eredő tehetetlensége. Kérésére tükröt is felszereltek, így tanulmányozhatta, megjeleníthette saját arcát. Arcképek mellett gyakoriak a teljes alakos képek is, valamint van olyan festmény, ahol sebzett szarvastestben jeleníti meg önmagát. Ez a kép egy sikertelen gerincműtét után készült, kifejezheti a festőnő csalódottságát is.

„Kahlo önarcképein a hajviseletnek különleges szerepe van, mivel a legtöbb portrén, a festőnő arcán semmiféle érzelmet nem fedezhetünk fel. Ezért a pillanatnyi lelkiállapot megítélésében a háttér, a ruha és a hajviselet segíthet.” (Oláh Szabina, 2009 ) Ezen kívül megfigyelhető, hogy önéletrajzi ihletésű képein szépséghibáit is ábrázolja, esetenként felnagyítva. Több képen erős bajusszal jeleníti meg önmagát.

Frida Kahlo élete során ki-be járt a kórhazákból, 1951-ben pedig már tolókocsiba kényszerült. Valószínűleg érezte már, hogy ideje fogytán van, a számára fontos kommunista eszem, ismét közel került hozzá, ismét belépett a pártba. 1953-ban kiállítása nyílt, amelynek megnyitójára ágyban szállítottál el barátai, súlyos hörghurutja miatt nem hagyhatta volna el szobáját. A festést folytatta, de ecsetkezelése egyszerűbbé vált, folyamatosan injekciókat kapott, 1954-ben 47 éves korában elhunyt. Élt 1907-től 1954-ig.

Felhasznált irodalom

Gerry Souter (2007). Frida Kahlo. A tükör mögött, GABO Könyvkiadó, Budapest.

Oláh Szabina (2009.) Frida Kahlo öngyógyító festészete. LAM, 1. évfolyam, 2. szám.

Képek megtalálhatóak: Gerry Souter (2007). Frida Kahlo. A tükör mögött, GABO Könyvkiadó, Budapest.

A közjó filozófiája

Önéletrajzokban, visszaemlékezésekben gyakran olvashatunk arról, hogy bizonyos tudományterületek, művészeti ágak képviselői példaképet, példaképeket választanak, állítanak maguk elé. Az én íróasztalomra Radnóti néz le egy képről, aki egy levelében arról ír például, hogy szobájának falát Arany és Kazinczy arcképei díszítik, őket tekinti szellemi őseinek.  [1] (Bár Radnóti költő volt és nem kutató, precízsége, szakmai igényessége mindenkinek a javát szolgálná).  Sok esetben a példakép életútja, szakmai pályája, sikerei ösztönző erőként hatnak az utódra. Nem véletlenül gyakori feladat ez már általános iskolában is: írj fogalmazást példaképedről és indokold meg miért őt választottad.

Ahogy az egyén esetében is, úgy egy-egy tudományterület születésénél, fejlődésénél az önmeghatározás fontos lépése az ősök, alapító atyák megnevezése. Kurt Lewinről például gyakran mondják (Kiss Paszkál nyomán), hogy a szociálpszichológia egy egész generációja az ő „köpönyegéből bújt elő”. [2] A minap azon tűnődtem, ki lehetne az az emblematikus alak, neves gondolkodó a politikai pszichológiában, aki még a tudományterület önállóvá válása, önmeghatározása előtt olyan témákat vizsgált tudományos alapossággal, amelyek ma is érdeklődésre tarthatnak számot? Válasz bizonyára sokféle van. Ha a jelenkor politikai pszichológusait kérdeznénk, kinek az arcképét függesztenék ki szobájukban, azt hiszem, sokan Walter Lippmann, 20. századi amerikai gondolkodóra szavaznának. A választást igazolhatja például az a tény is, hogy a sztereotípia kifejezést –amely a szociálpszichológia- így a politikai pszichológia- egyik legfontosabb definíciójának tekinthető- ő használta először letisztult formában a Public Opinion című (1922) korszakalkotónak méltán nevezhető művében.  (Több, mint 10 év eltelt, mire Katz és Braly empirikusan is kutatta a sztereotípia fogalmát).

Jelen recenzió témája Walter Lippmann The Public Philosophy (1955) című műve, amely a szerző termékeny pályájának végén látott napvilágot, írójának 65. születésnapja után. A kortársak érdeklődését mutatja, hogy a Milgram engedelmességet, „tekintélyszemély- alávetett” viszonyát elemző kísérlete a 60-as évek elején került publikálásra, Zimbardo börtönkísérlete (amely szintén hasznos dolgokat mond el a vezető- vezetett viszonyáról) körülbelül 10 évvel később. A kutatásokat sok esetben a II. világháború rémtettei inspirálták. Látható, hogy Lippmann nagyon hamar reagált korának meghatározó eseményeire.

Írásomban főleg a „két könyvből” álló mű első felére koncentrálok, amely inkább elemző jellegű, míg a második közelebb áll a filozófiai eszmefuttás műfajához.

Magyarul a mű 1993-ban jelent meg, tekinthetjük hiánypótlónak is, hisz az alkotás „első könyvének” fő témái a demokratikus állam működése, hatalom (hatalmon levők és szavazók összetett viszonya), közérdek, valamint a végrehajtó hatalom és a szavazók. (Az „első könyv” még első fejezetében bevezetésként az 1917-es orosz forradalom eseményeit, az utolsóéban pedig a demokrácia szerző szerinti ellenfeleit öleli fel).  A fejezetek szerinti felosztás inkább az olvasást könnyíti, tartalmilag kevésbé élesen válnak el egymástól az egyes részek, néhány motívum ismétlődik átívelve a fejezeteken erős koherenciát teremtve.

Az első könyv gondolatiságához szorosan hozzátartozik a kor szakértői által (Lippmannt is beleértve) osztott vélekedés, hogy 1938-ban már egyértelmű volt, hogy egy újabb világháborút elkerülni lehetetlen. A veszélyt a kortársak már az első világháborút lezáró, sok oldalról támadható béke után is felismerték. 1918 után nagy birodalmak omlottak össze, a különböző kormányzatok elindultak a liberalizálódás útján, de súlyos kérdésesekkel sokáig nem kellett foglalkozniuk. 

Lippmann gondolatai azóta a ma is sokakat foglalkoztató kérdés köré csoportosulnak, hogy bár humanizmusunk azt diktálja, a demokrácia a legjobb rendszer mindenki számára, mégis a politikai elit és választó néptömegek kapcsolatából eredően gyakran a néptömegek vak kiszolgálása következik, azaz a választott vezetők inkább a választópolgárok rövidebb távú igényeit elégítik ki az újbóli megválasztás reményében, hiszen a hosszútávon kifizetődő, de a jelen pillanatban népszerűtlen intézkedések, gyakran a bukást hozzák magukkal. Ez az „ördögi” kör azonban gátja lehet a fejlődésnek, hiszen, ahogy Lippmann is írja, a szavazóktól nem lehet elvárni, hogy a pillanat szülte érdekein felülemelkedjenek. Összességében az első könyvben a demokrácia működésének kritikus elemzéséről olvashatunk, amely inkább problémákat emeli ki.  A témafelvetés és a köré épülő problémakör összecseng azokkal a napjainkban népszerű empirikus kutatásokkal, amelyek a közvélemény vélekedéseit tárják fel az intézményekbe vetett bizalomról, ideális politikusokról, vezetőkről. (Például: Hunyady György 2012-es Demokrácia a közgondolkodásban és a társadalmi közérzet című cikke).[3]

A „második könyv” felépítésén már érezhető annak a kornak a lenyomata, amely Lippmann munkásságát jelentős mértékben meghatározta, valamint a szerző politikai érdeklődése saját kora iránt.  Ebben a filozofikusabb részben kap helyet a közjóról (közérdekről) való gondolkodás (annak hanyatlásának és megújulásának elemzése), a két birodalomról való elmélkedés (földi létben boldogulni, de a vallásos irányultság miatt a földöntúli létre is tekintettel lenni, illetve a civilizált magatartás védelméről szóló záró fejezet.

A közjó filozófiájának magyar fordítása jól olvasható, irodalmi igényességű munka, amelyre a szakkifejezések pontos használata, könnyed és gördülékeny stílus jellemző. (Fordítók: Jánossy Ilona és Doubravszky Sándor). Ez a könnyedség azonban egyáltalán nem jelent tartalmi silányságot vagy együgyű sikerhajhászást,  inkább a műfaji sajátosságainak kitűnő kihasználást, amelynek köszönhetően A közjó filozófiája élvezetes olvasmány lehet a szakmában elmélyült kutatóknak, publicistáknak ugyanúgy, mint a tudományterülettel épphogy kapcsolatba kerülő hallgatóknak, laikus érdeklődőknek.  Az 1993-as kiadás (sajnos újbóli kiadásról nem számolhatok be) antikváriumokban szerezhető be, pedig témáját tekintve talán ma kívánkozik leginkább a könyvesboltok kirakatába. A mű körülbelül A/5-ös, írólap nagyságú, puha fedeles könyvként vehető kézbe, amelynek fedőlapján a kék- fehér- piros színek dominálnak. Tankönyvszerű megjelenése a kor ízlésvilágát tükrözi, ma már kissé divatjamúltnak hathat.

Visszatérve a tartalomra: a magyar kiadásból sem maradt ki a mű kontextusának mélyebb megértését segítő, Paul Roazen által írt bevezető, amely a liberalizmus fogalmáról és Lippmann szerepéről ad egy tömör összefoglalást. Lippmann munkásságával kapcsolatban érdemes kiemelni, hogy nem csupán a körülötte zajló eseményeket megfigyelő újságíróként, hanem tanácsadóként is részt vett a politikai életben.

---

[1] http://beszelo.c3.hu/cikkek/radnoti-miklos-kiadatlan-levele-a-zsidosagrol (letöltés: 2013. 06. 15.)

[2] Kiss Paszkál (2006):  A társas élet jelenségei (A társas élet tudományos vizsgálata / Vélemény, véleményformálás / Csoport: a társas viszonyok színtere). In Oláh Attila (szerk.) Bevezetés a pszichológiába. HEFOP-tankönyv (elektronikus tananyag).

[3] Hunyady György (2012): Demokrácia a közgondolkodásban és a társadalmi közérzet.  Magyar pszichológiai szemle, 67 (1), 151- 172. old.

Szalai Tibor munkássága

Korai halál vetett véget a Győr közeli kötődésű művész pályájának. Építész volt, akit érdekeltek a papírkonstellációk, az arckollázsok, a szembenézések. Szembenézések önmagával, önmagukkal. Sok műve megsemmisült, kortársak emlékeiben élnek. Fényképeket csodálhatunk, grafikáiban mélyedhetünk el.

A művész 1958. április 29-én látta meg a napvilágot a Győr melletti Téten. Középiskolai tanulmányait a győri Hild József Építőipari Szakközépiskolában folytatta, majd a Budapesti Műszaki Egyetem, Építészmérnöki Karán tanult tovább, ahova felvételi nélkül, versenyeredmény miatt került be. 1982-től már voltak önálló kiállításai, egy évvel korábban pedig a társaival megalakított Brettschneider- csoport már koncerteket és kiállításokat szervezett.  

Csoportos kiállítással 1983-ban már külföldre, Lengyelországba is eljutott. Az építészet terén is termékenynek bizonyult, 1981- től kezdve rengeteg pályázaton vett részt. A teljesség igénye nélkül: Keszthely belvárosának rendezése, Szécsény községközpont rendezése, családiház Mórichidán, Balatonszabadin. Elmondható, hogy mérnöki tevékenysége során Makovecz Imrével is együtt dolgozott. Szabó Anna, építésztárs visszaemlékezése alapján tudjuk, hogy a művész a napi rutinfeladatoknak nagyon nehezen tudott eleget tenni, mert ezek saját művészetének kibontakozását nehezítették, gyakran megoldatlan érzelmi kérdések vették körül, és ezek nem múltak el nyomtalanul, egészsége megromlott, de az utolsó években orvosi kezelésekbe már nem egyezett bele.

Szalai Tibor hazai és külföldi művészeti berkekben papírkonstellációi által vált ismertté, de emellett építészmérnökként modern, rafinált terveket készített, valamint megragadó, néha groteszkbe hajló önarcképsorozatait is a közönség elé tárta. Részletesen kidolgozott építészeti tervei közül sajnos csak néhány valósult meg, papírkonstellációinak többsége pedig részben az anyag múlandósága, részben emberi gondatlanság miatt elpusztultak. Sokoldalú művészként fennmaradtak szerencsére ezen kívül még grafikái is. Művészi tevékenységét nehéz lenne korszakokba sorolni, leginkább párhuzamosan használta a különböző anyagokat, eszközöket.

A művész 1977- 1982 között a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán tanult, a „Bercsényi” kollégiumban lakott, ahol csatlakozott a pezsgő kulturális élethez. Szalai ebben az időszakban kezdett neki rajzos- szöveges naplójának. Művészetére jellemző volt a különböző anyagok és technikák ötvözése; kollázsokat készített, melyeket lefotózott, majd utólag kézzel színezett. 

Művészi kibontakozásához hozzájárult, hogy a kollégiumban társaival megalakította a Brettschneider- csoportot, melynek megalakulása egy kollégiumi koncerthez köthető, amikor kifeszített drótok segítségével szolgáltatták a zenét. Ez az esemény többször is megismétlődött, szerencsére hangfelvétel és fényképdokumentáció is készült róla. 

A csoportban való aktív részvétel mellett Szalai önállóan is nagyon termékenyen alkotott, arckollázsai megkapóak. Ezek a sorozatok gyakran groteszkéé válnak az egymásra montírozott arcrészletek miatt. A képek nagyon mozgalmasak, melyekben a különböző fényhatásoknak nagy szerepe van. A művész így ír alkotásairól: „ A saját képeim, azt hiszem kívül esnek a népszerű irányzatokon. Előképeit (helyesen mások által is megállapítva) lehetne Baranyay András meditáló önarcképeiben keresni, aztán régebbről a párizsi szürrealisták, aztán Chirico, még előbb lautréamont, aztán a romantika, aztán a barokk és így tovább Boschon keresztül a keresztény ikonokig.” (Szalai Tibor, é. n., idézi Szoboszlai János, Sulyok Miklós, 2001). 

Színes és fekete- fehér rajzai gyakran anatómiai jellegűek, melyeken különböző szerveket, testrészeket, épületrészleteket ábrázol.

„Korai halála derékba törte életművét. Annak, ami benne volt, csak a töredékét láttuk, lehetetlen tehát véglegeset állítani róla. Annyit azonban biztonsággal kimondhatunk: munkássága a századvég magyar művészetének maradandó értéke. Régebben üstökösnek nevezték az ilyen sebességgel, ilyen hőfokon felizzó és kihunyó művészegyéniségeket, s valóban: Szalai Tibor munkáiból az alkotó lélek fehérizzásának forrósága csapja meg azt, aki a közelébe kerül.” (Sulyok Miklós, 2001).

Felhasznált irodalom: Szoboszlai János és Sulyok Mikós (2001). Szalai Tibor életműkiállítása, Budapest.

Könyvajánló- „Csak a szenteket vitték gázkamrába?"

„Csak a szenteket vitték gázkamrába?".......„Csak a szenteket vitték gázkamrába?".....hangzik a lakótelepen a kérdés nap, mint nap "bolond" Hirsch szájából azon a különleges lakótelepen, ahol nagyrészt Holokauszt- túlélők élnek. Túlélők, akik magukba zárkózva tengetik idős hétköznapjaikat vagy igyekeznek mindenkin segíteni, valamilyen tevékenységben feloldódni. 

Egy a közös bennünk, nem beszélnek és ez a hallgatás rányomja bélyegét Amir Gutfreund A mi Holokausztunk című könyvének  két gyermekszereplőjének érdeklődési körére, ők ugyanis a két és feledik túlélő- generáció, akik szeretnék tudni, mi történt felmenőikkel. Szüleikkel, akik gyermekként élték át a háborút, nagyszüleikkel, akik nagyrészt odavesztek, és azokkal az idősekkel, akik körülöttük élnek, nem beszélnek. "Majd, ha felnőttek lesztek"– mondják. A gyerekek felnőnek, az idősek lassacskán beszélni kezdenek és kibontakoznak a történelemkönyvek lapjairól megismerhetetlen egyéni történetek, sorsok. 

Számomra szól ez a mű identitáskeresésről, történelmi emlékezésről, transzgenerációs átadásról, szembenézésről, megértésről. Egy németről, akinek édesapja talán a nagy náci „Lebensborn"- program" keretein belül látja meg a napvilágot. A magas, szőke, kék szemű fiatalember pedig az árvaságot kutatja.

Szól, véletlenekről, hogy mennyin múlik egy emberi élet háborús helyzetekben.  Egyéni döntésekről, amelyekre lehetetlen előre felkészülni. A gyötrődésekről, hogy "mi lett volna, ha"...Névtelen segítőkről és árulókról. Jó németekről és gonosz zsidókról. Arról, hogy a kép sohasem fekete- fehér. Családi sorsokról, nagyszülő nélküli unokákról, örökre saját világukba zárkózó túlélőkről, egykori magas rangú SS-ekről, akik tíz- húsz éves (súlyos?) büntetésük ellenére pár év múlva szabadultak. Aztán munkát kaptak, és sokuknak biztos unokájuk is lett. Biztos van olyan egykori SS, aki szeret nyaralni, játszani az unokájával...de mi van azokkal, a meg nem születettekkel?

 Biztos, hogy szembenézett a társadalom?

Aztán szól még arról, hogy ebbe az egészbe majdnem bele lehet őrülni, aztán megnyugodni, elengedni, nem felejteni, de tovább élni  És arról, hogy nem, nem csak a szenteket vitték gázkamrába. Hanem mindenkit...akárkit...illetve bárkit. És a gonosz nem a génekben, hanem szörnyű helyzetekben lakozik.

Dionüszosz- Bacchus- A mámor megtestesítője

Dionüszosz a mámor és a bor istene. Az archetípus magába foglalja az eksztázist, a féktelen örömöt, a szerelmet, de a szenvedést és a halált is. A mitológiában gyakran ő volt a konfliktusok kirobbantója az őrület megtestesítője, így nem volt szívesen látott vendég az isteni birodalomban. Ő volt a legfiatalabb és az egyedüli, aki halandó édesanyával rendelkezett. Rengeteg szimbolikus állata volt, többek között a bika, a kecske, a párduc és a delfin. Bármerre járt, útját az erőszak és őrület kettőssége követte.

Szülei: Zeusz és Szemelé

Felesége(i): Ariadné

Gyermeke:-

Pszichés veszélyek: torz önkép, függőség, alacsony önértékelés

Élete

Dionüszosz halandó anyja Szemelé féltékeny bosszújának esett áldozatul, ám Dionüszosz megmenekült és halhatatlanná vált, akit apja saját combjába varrva mentett meg és táplált. Nevelője tanította meg neki a természetes és a bortermelés rejtelmeit.Mitológiai élete arról tanúskodik, hogy megmentett és védelmezte a nehéz helyzetbe került istennőket. A mitológiából kiderül még az is, hogy a nőket elcsábította a klasszikus szerepeik mellől és ez ellentétben állt teljes mértékben Héra elveivel, akivel az isten rossz kapcsolatban állt.

Dionüszosz, az archetípus

- nagyon ellentmondásos személyiség

- álmodozó

- szeszélyes

- képes a jelenben élni

- vonzódik a spirituális területekhez

- gyakran következetlen

- irracionális

- energetikus

- extravertált

Héphaisztosz- Istenek kovácsa

Héphaisztos az Olümposz kézművese. Gyönyörű palotákat épített, de ő készítette el többek között Zeusz villámait, Apollón szárnyas fogatát és Déméter sarlóját, Athéné fegyvereit. Az istenek között gyakran vált gúny tárgyává, emiatt is szeretett műhelyében visszahúzódva alkotni, ahol igazán önmaga lehetett. Ő volt az egyetlen isten, aki dolgozott.

Szülei: Héra és Zeusz

Felesége(i): Aphrodité

Gyermeke: Erikhthoniosz

Pszichés veszélyek: alacsony önértékelés és szociális nehézségek

Élete

Héphaisztosz Héra és Zeusz fiaként született, de bizonyos feltevések szerint édesanyja bosszúból egyedül szülte meg válaszként Zeusznak, akinek fejéből kipattant Athéné. Héphaisztos mindkét lábára sántított a mondák nem számolnak be megnyerő külsőről, ám ő volt az istenek kézművese, aki mindenki elkápráztatott gyönyörű alkotásaival. Felesége, a szépséges Ahprodité volt, aki számtalanszor megcsalta. Athénébe is beleszeretett egyszer, de ő visszautasította és félrelökte, így Héphaisztos magja Gaiat termékenyítette meg.

Héphaisztos, az archetípus

- kiváló kifejezőkézség

- introvertált

- érzéseit gyakran elnyomja

- fontos számára az alkotó tevékenység, valami kézzel foghatót létre hozni

- leginkább egyedül szeret dolgozni

-  nehezen teremt kapcsolatot másokkal

- belső motivációja rendkívül erős

- nem befolyásolható

- gyakran munkájába temetkezik

- nehezen tolerálja a változást

- nagyon érzékeny

Árész- Mars- A harcos

Árészt akár ókori akcióhősnek is nevezhetnénk. A háborúk, harcok istene, aki viharos szerető. A maszkulin fizikai erőt, határozottságot testesíti meg. Homérosz Iliász c. műve alapján kialakult kép határozza meg főként jellemzését. 

Szülei: Zeusz és Héra

Felesége(i): -

Gyermeke: Rettegés, Félelem, Harmonia,

Pszichés veszélyek: alacony önértékelés, túlzott fizikai fellépés

Élete

Nem volt a legnépszerűbb az istenek között gyakran irracionális háborút pártoló magatartása miatt. A trójai háborúban a görögök oldalán állt, a legtöbb istennel ellentétben számára ez nem csupán játék volt. Az Olümposzon főként Athénével állt szemben. Szeretője Aphrodité volt, akivel kapcsolatuk tartósnak bizonyult. Mindkettőjük több viszonyt is fenntartott, amikor Aphrodité egyik kapcsolatára fény derült, Árész vadkan képében megölte a csábítót. Jellemző még rá, hogy nagyon szerette gyermekeit és mindent megtett értük.

Árész, az arcehtípus

- határozott

- elveihez hű

- bátor

- érzelmi reakciók jellemzőek rá

- hirtelen

- néha irracionális

- kitartó

- nem haragtartó

- aktív

- impulzív

- fontos számára az ingergazdag környezet

- feledékeny

Hermész- Merkúr- az Alvilág kalauza

Az istenség a mitológiában a fordulatokat, szerencsét és a furcsa egybeeséseket képviselte. Az ő feladata volt a látogatókat kalauzolni az Alvilágban. Szárnyas cipő és egy kaduceusnak nevezett pálca volt a jelképe. Ezen kívül leginkább az istenek követeként volt ismert. 

Szülei: Zeusz és Maia

Felesége(i): -

Gyermeke: Autolükosz, Mürtilusz, Pán, Hermaphroditusz

Pszichés veszélyek: impulzív, örök kamasz

Élete

Az isten már születéstől fogva nagyon tevékeny volt. a bölcsőből kiszállva egyszerre a világ felfedezésére indult. Később legfőbb feladata az istenek kalauzolása lett, sebesen közlekedett az Olümposz és az Alvilág között. Ő hozta fel Démétert elrabolt lányát Perszephonét is.

Hermész, az archetípus

- energizáltság, nagyon tevékeny

- találékony

- gyors a gondolkodása

- kreatív

- képes lehet megtéveszteni másokat

- szereti a versenyt, versengő

- nagyon jó kommunikációs képességgel rendelkezik

- inkább generalista, kevésbé szeret egy- egy szűk területen elmélyedni

- nem bírja a monotóniát

- gyors helyzetfelismerő képesség

- szeret improvizálni

Apollón- Apollo- A Nap istene

Jelentős szereplője az Olümposznak, A Nap, az íjászat, a művészetek, a jövendölések istene. Bírája a bíráknak és patrónusa az orvoslásnak valamint a pásztorok védelmezője. Ebből is látszik, hogy nagyon sok területen mozgott otthonosan. Határozott kiállású ifjúként ábrázolták, a mitológiában a felnőtté válás előtti időszakot jeleníti meg. 

Szülei: Létó és Zeusz

Felesége(i): -

Gyermeke: Aszklépiosz

Pszichés veszélyek:

Élete

Ikertestvére Artemisz a Hold és a vadászat istennője, mindketten íjászkodtak. Szerelmi kapcsolatai sikertelenek voltak. Az előle menekülő Daphnét apja babérfává változtatta, így vált a babérkoszorú Apollón jelképévé, akinek szerelme ekkor sem csillapodott. Kasszandrától is visszautasítást kapott, bosszúból bár a korábban neki ajándékozott jóslási tehetséget nem tudta elvenni tőle, elérte hogy senki ne higgyen neki. Koronisz teherbe is esett tőle, de hűtlensége miatt halállal kellett lakolnia.

Apollón, az archetípus

- távolságtartó

- hajlamos lehet a bosszúállásra

- fontos számára a rend, harmónia

- szívesen tanul tovább, szerez új ismereteket

- objektivitást és a logikus gondolkodást nagyra tartja

- erős akarterővel rendelkezik

- precíz

- céltudatos

- szabálykövető

- előrelátó

- elmélyült koncentrációra képes

- munka kiemelten fontos számára

- érzelmeit nehezen fejezi ki

Hádész- Pluto- Az Alvilág Ura

A görög- római mitológiában ő az Alvilág ura, kevésbé megszemélyesített, titokzatos, szinte láthatatlan isten.  Az Alvilág felfogható a lélek sötét oldalának párhuzamaként is, amelyben néha alámerülünk (például depresszió formájában), hogy később újjászülethessünk, jobban megismerhessük magunkat. Hádész birodalma a kollektív és személyes tudattalant is jelenti, ahol meg nem élt, mélyen elnyomott vágyaink vannak. Hádészt félték, de nem azonosították a Sátánnal. Szakállas férfiként ábrázolták, aki gazdagságot is birtokol. Amikor a „felszínre” merészkedett, láthatatlanná tévő sisakot viselt. 

Szülei: Kronosz és Rhea

Felesége(i): Perszephoné

Gyermeke: -

Pszichés veszélyek: depresszió, alacsony önbecsülés, szociális láthatatlanság

Élete

A három fívér, Zeusz, Poszeidon és Hádész szövetséget kötve megdöntötték apjuk uralmát, majd sorshúzással felosztották egymás között a világot, így vált Hádészből az Alvilág ura, legtöbb idejét saját birodalmában töltötte. Kétszer jött fel az Alvilágból, az egyik esetben elrabolta Zeusz beleegyezésével Perszephonét (Zeusz lányát), akit magával vitt birodalmába.  Perszephoné virágszedés közben meglátott egy különleges nárciszt, amikor érte nyúlt, megnyílt a föld alatta és megjelent Hádész lovai által húzott kocsiján. A lány anyja, Déméter gyermeke elvesztése miatt depresszióba esett, passzivitása során nem adott a föld élelmet. Hermész segítségével Perszephoné visszakerült családjához, de mivel elfogyasztotta indulása előtt a férjétől kapott gránátalma magot, az év egy részét férje birodalmában töltötte, ahol a mitológia szerint később már nem is érezte olyan rosszul magát. Az odalátogatók vezetője lett.

Hádész, az archetípus

- kedveli a csendet és a magányt

- introvertált típus, nagyra értékeli a befelé fordulást

- nagyra értékeli a szubjektivitást

- kreatív (főleg vizuális művészetekben)

- jó tanácsadó

- megfontolt

- előfordul a túlzottan alacsony önbizalom

- néha úgy érezheti szociálisan láthatatlan

 - lehangoltság

- képes elmélyülni egy adott tevékenységben

Poszeidon- Neptun- Tengerek istene

Poszeidon a tengerben élt és sorshúzás útján ő is kapta meg ezt a terület, ő lett a tengerek uralkodója. Kezében szigonnyal szokták ábrázolni. A tenger a víz a tudattalant (kollektív tudattalant, az emberiség közös tudását) és érzelmeket szimbolizálja. Ide kapcsolható Freud „jéghegy hasonlata” is, miszerint érzelmeink, motivációink csak kis része ismert számunkra, amely a felszín közelében marad, a felszín alatt azonban rengeteg dolog szunnyad még bennünk. Poszeidonra is jellemző volt, hogy a tenger felkorbácsolt hullámaival rombolt. Szimbolikus állata még a ló, amely az ösztönvilágot jeleníti meg. Azokat a gyakran mélyen eltemetett vágyakat és motivációkat, melyek, ha felszínre kerülnek nehezen kezelhetőek. Fontos megemlíteni, hogy Zeusz birodalmában a racionalitás volt az üdvös, így a gazdag érzelmi életet élő isteneknek nehezebb volt boldogulni. 

Szülei: Kronosz és Rhea

Felesége(i): Amphitirité

Gyermeke: számtalan, sok szörny és különös lény

Pszichés veszélyek: alacsony önbecsülés, romboló instabilitás

Élete

Kronosz őt is lenyelte, de Zeusz cselének segítségével kiszabadult apja gyomrából és összefogott testvéreivel Kronosz hatalmának megdöntése érdekében. Tíz év küzdelmes harc után ez sikerült is. Zeusz, Hádész és Poszeidon sorshúzással döntötték el, hogy kinek melyik terület jusson, így vált Poszeidon a tengerek urává. Képes volt felkorbácsolni a hullámokat, katasztrófákat okozni, de az ő kezében volt a habok lecsendesítésének képessége is. Nagy bosszúálló hírében állt, Odüsszeusz szinte végtelenül hosszú bolyongásában nagy szerepe volt.

Poszeidon, az archetípus

- intenzív érzelmi életet él

- érzelmei, hangulata hullámzó

- felvállalja érzéseit

- kevésbé racionális

- előfordul, hogy erőszakos

- gyakran haragtartó

- nagyon nehezen viseli, ha veszít

- impulzív személyiség

- pontatlan

- intuitív

- párkapcsolataiban domináns

- nehezen kiszámítható

- hajlamos irracionálisan viselkedni

Zeusz- Jupiter- a Főisten

Zeusz volt tulajdonképpen az olümposzi istenek lehgatalmasabbika. Testvérei közül (Hádész és Poszeidon) ő kapta az égboltot. A villámlás istene is volt, így szimbólumai közé tartozik a villám is. Uralkodásához és lényéhez egyaránt hozzá tartozott a büntetés és a teremtés. Számtalan istennőt, nimfát és földi nőt elcsábított, rengeteg gyermeket nemzett, akikért vállalta a felelősséget. A kívánt nőt nem egyszer valamilyen állít képben csábította el. Szimbolikus állata a sas. Hűtlen típus, Hérával való házastársi csatározásaitól zengett az „istenek hegye”. 

Szülei: Rheia és Kronosz

Felesége(i): Métisz, Themisz, Eurünomé, Déméter, Mnémoszüné, Létó és Héra

Gyermeke: számtalan gyermek, például: Dionüszosz, Pallasz Athéné, Ahprodité, Perszephoné

Pszichés veszélyek: önmaga túlértékelése, emocionális éretlenség, kegyetlenség

Élete

Zuesz Kronosz és Rhea legfiatalabb gyermeke volt. Rhea nem akarta, hogy Kronosz a legutolsó gyermeket is lenyelje, így egy bebugyolált követ adott neki, Zeuszt pedig egy barlangban helyezte el, ahol biztonságban cseperedhetett. Felnőve cselhez folyamodott, hogy apja kiköpje testvéreit. Tíz éves küzdelem után sikerült megdöntenie Kronosz és a titánok fennhatóságát, így az ő kezébe került a vezető szerep. Utolsó hódítása Héra volt, akit egy kakukk képében sikerült elcsábítania, Héra viszont ragaszkodott ahhoz, hogy a viszony szentesítve legyen, fontos volt számára a házasság.  Gyermekeivel ellentmondásos a viszonya. Volt, akiért mindent megtett volna, másokat viszont megalázott. Dionüszosz édesanyja a fia kihordása közben meghalt, Zeusz a még éretlen magzatot combjába varrva mentette meg. Viszont érzelmek nélkül nézte végig, hogy lányát, Perszephonét Hádész elvonszolja magával az Alvilágba. Ez feleségének, Déméternek is akkora fájdalmat okozott, hogy hosszú időre pusztító passzivitásba esett.

Zeusz, az archetípus

- igényli, hogy felnézzenek rá, tekintélyként tiszteljék (munkahelyen és magánéletben egyaránt)

- nagyon jó stratégia

- vezetői motivációi nagyok és alkalmas is erre a szerepre

- határozott

- kockázatkereső

- munka kiemelten fontos terület számára

- a szívtipró őstípusa

- később szeretne saját családot, de gyakran nem tud érzelmileg közel kerülni hozzájuk

- a klasszikus nemi szerepek nagyon fontosak számára

- párkapcsolataiban kicsapongó lehet

- gyakran nem olyan partnert keres, aki egyenrangú párja lehet, hanem aki a hátteret tudja biztosítani számára az alkotó tevékenységekhez

- előfordulhat, hogy érzelmi téren éretlen

- általában extravertált

- aktív és kezdeményező

- gyakorlatias

- domináns

- hajlamos lehet saját maga túlértékelésére