Korai halál vetett véget a Győr közeli kötődésű művész pályájának. Építész volt, akit érdekeltek a papírkonstellációk, az arckollázsok, a szembenézések. Szembenézések önmagával, önmagukkal. Sok műve megsemmisült, kortársak emlékeiben élnek. Fényképeket csodálhatunk, grafikáiban mélyedhetünk el.
A művész 1958. április 29-én látta meg a napvilágot a Győr melletti Téten. Középiskolai tanulmányait a győri Hild József Építőipari Szakközépiskolában folytatta, majd a Budapesti Műszaki Egyetem, Építészmérnöki Karán tanult tovább, ahova felvételi nélkül, versenyeredmény miatt került be. 1982-től már voltak önálló kiállításai, egy évvel korábban pedig a társaival megalakított Brettschneider- csoport már koncerteket és kiállításokat szervezett.
Csoportos kiállítással 1983-ban már külföldre, Lengyelországba is eljutott. Az építészet terén is termékenynek bizonyult, 1981- től kezdve rengeteg pályázaton vett részt. A teljesség igénye nélkül: Keszthely belvárosának rendezése, Szécsény községközpont rendezése, családiház Mórichidán, Balatonszabadin. Elmondható, hogy mérnöki tevékenysége során Makovecz Imrével is együtt dolgozott. Szabó Anna, építésztárs visszaemlékezése alapján tudjuk, hogy a művész a napi rutinfeladatoknak nagyon nehezen tudott eleget tenni, mert ezek saját művészetének kibontakozását nehezítették, gyakran megoldatlan érzelmi kérdések vették körül, és ezek nem múltak el nyomtalanul, egészsége megromlott, de az utolsó években orvosi kezelésekbe már nem egyezett bele.
Szalai Tibor hazai és külföldi művészeti berkekben papírkonstellációi által vált ismertté, de emellett építészmérnökként modern, rafinált terveket készített, valamint megragadó, néha groteszkbe hajló önarcképsorozatait is a közönség elé tárta. Részletesen kidolgozott építészeti tervei közül sajnos csak néhány valósult meg, papírkonstellációinak többsége pedig részben az anyag múlandósága, részben emberi gondatlanság miatt elpusztultak. Sokoldalú művészként fennmaradtak szerencsére ezen kívül még grafikái is. Művészi tevékenységét nehéz lenne korszakokba sorolni, leginkább párhuzamosan használta a különböző anyagokat, eszközöket.
A művész 1977- 1982 között a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán tanult, a „Bercsényi” kollégiumban lakott, ahol csatlakozott a pezsgő kulturális élethez. Szalai ebben az időszakban kezdett neki rajzos- szöveges naplójának. Művészetére jellemző volt a különböző anyagok és technikák ötvözése; kollázsokat készített, melyeket lefotózott, majd utólag kézzel színezett.
Művészi kibontakozásához hozzájárult, hogy a kollégiumban társaival megalakította a Brettschneider- csoportot, melynek megalakulása egy kollégiumi koncerthez köthető, amikor kifeszített drótok segítségével szolgáltatták a zenét. Ez az esemény többször is megismétlődött, szerencsére hangfelvétel és fényképdokumentáció is készült róla.
A csoportban való aktív részvétel mellett Szalai önállóan is nagyon termékenyen alkotott, arckollázsai megkapóak. Ezek a sorozatok gyakran groteszkéé válnak az egymásra montírozott arcrészletek miatt. A képek nagyon mozgalmasak, melyekben a különböző fényhatásoknak nagy szerepe van. A művész így ír alkotásairól: „ A saját képeim, azt hiszem kívül esnek a népszerű irányzatokon. Előképeit (helyesen mások által is megállapítva) lehetne Baranyay András meditáló önarcképeiben keresni, aztán régebbről a párizsi szürrealisták, aztán Chirico, még előbb lautréamont, aztán a romantika, aztán a barokk és így tovább Boschon keresztül a keresztény ikonokig.” (Szalai Tibor, é. n., idézi Szoboszlai János, Sulyok Miklós, 2001).
Színes és fekete- fehér rajzai gyakran anatómiai jellegűek, melyeken különböző szerveket, testrészeket, épületrészleteket ábrázol.
„Korai halála derékba törte életművét. Annak, ami benne volt, csak a töredékét láttuk, lehetetlen tehát véglegeset állítani róla. Annyit azonban biztonsággal kimondhatunk: munkássága a századvég magyar művészetének maradandó értéke. Régebben üstökösnek nevezték az ilyen sebességgel, ilyen hőfokon felizzó és kihunyó művészegyéniségeket, s valóban: Szalai Tibor munkáiból az alkotó lélek fehérizzásának forrósága csapja meg azt, aki a közelébe kerül.” (Sulyok Miklós, 2001).
Felhasznált irodalom: Szoboszlai János és Sulyok Mikós (2001). Szalai Tibor életműkiállítása, Budapest.
