Néha úgy érzem, ki sem kell mennem az utcára, kommentekben
vívhatom meg kis harcaimat, kedvenc témáimban érvelhetek értékeim mellett, bevetve
némi szakmaiságot. Házhoz jön az aktivizmus meg a szelepek kiengedése, hiszen
dühönghetek, várhatom a választ, eldönthetem, hogy több kommentet nem olvasok,
kiszállok, aztán inkább mégsem. Ha meg ideges vagyok, akkor nem a magánélet
miatt, hanem a társadalomban tapasztalt jelenségek okán. Hogy miért szögezem
én ezt le? Mert ez az egyik vádpont, hogy frusztráltak a feministák, amiatt
szólnak.
Harcaim
Minap arról beszélgettünk, hogy kinek mi a facebook, mire
használja, ha rokon értelmű szóval kellene illetni, mit mondana? Elnézve
ismerőseim üzenőfalát, van, akinek facebookja egy képeskönyv; színes képek
sorjáznak élete kiragadott részleteiből: diploma, házasság, gyerek, egy jó
ebéd, egy pohár bor este. Másé, mint egy színes magazin, cikkajánlók, kommentek,
témafelvetések, néha egy, néha egészen különböző téma köré csoportosítva. Jó
platform lehet a civil aktivizmusra, néha úgy érzem, ki sem kell mennem az
utcára, kommentekben vívhatom meg kis harcaimat, kedvenc témáimban érvelhetek értékeim
mellett, bevetve némi szakmaiságot. Házhoz jön az aktivizmus meg a szelepek
kiengedése, hiszen dühönghetek, várhatom a választ, eldönthetem, hogy több
hozzászólást nem olvasok, kiszállok, aztán inkább mégsem.
A feministák
Aktivitásomat közepesnek értékelem, amikor viszont az „én
internetem” robban, az a feminizmus. Pontosabban az a kérdés, hogy akkor én
feminista vagyok-e.
Elgondolkodtató kérdés, hogy akkor ez egy stigma? Nem mond
már eleget a társadalomról az a tény, hogy feministának lenni sokak szemében ciki?
Mi más írná le jobban a társadalomba ágyazott egyenlőséget, mint az, hogy gáz
szólni. Gáz szólni amiatt, hogy férfi és nő egyenlő, hogy egyenlő jogokat
érdemelnek, és nagyon úgy tűnik, ez nem valósul meg magától, tenni kell érte.
Tenni sokféleképpen lehet. Kutatni a témában, feltárni a szexizmus (nemi
egyenlőtlenségen alapuló elnyomás különböző formáinak összefoglaló neve)
jelenségkörét, működésmódját, harcolni a kvótáért, hogy változás legyen a
politikában is. Kommentharcokba bonyolódni, vagy egyszerűen csak szólni a saját
mikrokörnyezetben, hogy munkahelyre nem való az udvarlásnak álcázott szexizmus,
ott a teljesítmény legyen a téma. Vagy fel lehet hívni a figyelmet, hogy
nincsenek általában nők, meg általában férfiak, hanem nagyon sokféle nő van és nagyon
sokféle férfi, változatos tulajdonságokkal. Nem nevetni a szexista vicceken,
ugyanúgy ahogy a rasszistákon sem. Ha az „átment” hogy
cigányozni/zsidózni/arabozni ciki, menjen át az is, hogy nőzni is az.
Önismereti útként aztán gondolkodni lehet arról, mi az, ami
belső vágyként él bennünk, és mi az, ami a nemi szerep szocializáció
következménye. Mivel tudok és szeretnék én azonosulni, és mi az, amivel csak a
társadalmi nyomás miatt próbálok.
A feminizmus mondanivalója egy mondatban összefoglalható. Egyenlőség.
Aki emiatt szól, nem frusztrált szexuálisan, nem unatkozik, csak szeretné, ha a
nők általában ugyanazért a munkáért, ugyanabban a pozícióban egyenlő bért
kapnának, ha a munkahelyükön nem a kinézetük lenne a téma, ha szabadon és
változatosan élhetnének saját belső indíttatásaikat követve. Ha indulatok
gerjesztődnek benne, az nem a magánéleti sérelmei miatt van, hanem azért, mert
humanistaként zavarják a rendszerszintű egyenlőtlenségek. Feminista az, aki
ebben hisz akár otthon gyereket nevelve, monogám párkapcsolatban, párkapcsolat
nélkül, kalandozva, utazva, letelepedve karriert építve, otthon kibontakozva,
gyerekekkel, gyerek nélkül, szoknyában, nadrágban, feminin tulajdonságokkal,
maszkulin tulajdonságokkal (ki mondja meg egyáltalán mi is az?), sokféle szexuális
orientációval, legyen nő vagy férfi. Egy szóval úgy, ahogy ők szeretnének, ahogy
egyénként, szuverén személyként szeretnének, és nem az alapján értékelve,
bírálva, beszorítva, hogy a társadalom által meghatározott nemi szerep
konstrukcióban mi a kijelölt feladatuk, mit kéne, illene, szabadna tenniük.
A cél a párbeszéd, és az, hogy ne kelljen majd egyszer erről többet beszélni, mert olyan magától értetődő, és természetes lesz az egész.
